Közpénzen, milliárdokért szervezne a kormány tudatformáló táborokat fiataloknak
A program egyik kidolgozója Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
A program egyik kidolgozója Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Fél éve nem válaszol az Emmi a Magyarságkutató Intézettel kapcsolatos kérdéseinkre, ezért kipereljük az adatokat az eredetmániás Kásler Miklós minisztériumától, Gulyás Gergely pedig máig elfelejtette érdemben megcáfolni, hogy az állami bérlakások visszavételét tervezték. Összeszedtük 2019-es cikkeink eddig nem ismert utóéletét. Éves válogatásunk gyöngyszeme az Orbán Viktor kosztjáról gondoskodó Gundel-menza is, amit annyira meg akartak magyarázni, hogy kapitális kommunikációs bakit vétettek, hiszen eredetileg fogalmunk sem volt, mennyire olcsó itt a luxussomlói.
Az ötlet, hogy a magyarok a hunoktól származnak, évtizedek után új erőre kapott, és ezúttal archeogenetikusok is célként tűzték ki az állítás bizonyítását.
Megszereztük a Természettudományi Múzeum augusztus 1-jétől hivatalba lépő, új főigazgatójának pályázatát. A még az MTM dolgozói előtt sem ismert dokumentumból kiderül, hogyan próbált az erős politikai hátszéllel érkező Bernert Zsolt számos ponton már pályázóként a kormány kedvében járni, hogyan emelné ki saját területét a többi közül, és nem utolsósorban: hogyan becsmérli már szinte komplexusosan az intézmény jelenlegi vezetőit.
Mindenki a maga bőrét menti vagy vastagítja. A többi néma csend.
Egy új fesztivál, a hun királynak állított emlékmű és egy hagyományőrzősport-központ létrehozásának terve is felbukkan a hvg.hu által megszerzett, még titkos Emmi-előterjesztésben, amelyben azt is felróják, hogy a Magyarságkutató Intézetnek egy „méltó és impozáns” épület kellett volna. Az is kiderült, hogy Káslerék kívülről alig látható szervezete hogyan épül fel, milyen kutatók szálltak be a NER új őstörténet-kutatójába és egy angol–magyar nyelvű szakfolyóirat elindítását is tervezik.
A hvg.hu megszerzett egy titkos Emmi-előterjesztést, amelyben összeszedték a Magyarságkutató Intézet „többletigényeit”.
Bernert Zsolt antropológus váltja július 31-én Korsós Zoltánt a Magyar Természettudományi Múzeum élén – tudta meg lapunk az intézménytől.
Nekünk a finnek túl kulturáltak. Megyünk vissza Ázsiába.
A százfős monstre állami intézmény a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti.
Jól látható, hogy kezd felépülni egy fiatal, radikális, kultúrharcos, kormányközeli, a kultúrát is irányítani akaró réteg. Ezzel együtt a konzervatív professzorok, intézményvezető joggal éreznek komoly fenyegetés. Így összegezhető talán a legrövidebben a legújabb HVG-ben megjelent elemzés a Magyarságkutató Intézet (MKI) megalakításáról.
Eddig társasházakat kezelt, és üzemeltetési osztályvezető volt egy állami hivatalban a Magyarságkutató Intézet igazgatója, Horváth-Lugossy Gábor jogász.
Az Emmi-miniszter a Petőfi Irodalmi Múzeumról és az európai identitásról beszélt, az oktatásról nem annyira.
Az emberi erőforrások minisztere szerint az orvoshiány is enyhül, pedagógushiány pedig egyáltalán nincs.
A magyarságkutatás célja bizonyítani, hogy harcimarcinak születtünk. Mint a vezérünk.
Az Emmi vezetője persze nem tudományos körökből választotta ki az MI első emberét, Horváth-Lugossy Gábor József a KSH-tól jön.
Igaz, foglalkoznak már ilyesmivel komoly tudományos műhelyek, de velük vagy az MTA-val való együttműködésről persze szó sincs.